Tisztelt Érdeklődő!

Tisztelettel köszöntjük Önt a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar mesterképzésének internetes „kikötőjében”!

Túlzás nélkül állíthatom, hogy karunk szociális képzései felsőoktatási történelmet írtak, mikor sikeresen akkreditáltatták Magyarország első, nemzetközi közös mesterképzését, amely 9 európai egyetem együttműködésében valósul meg.

Különös öröm számunkra, hogy mindezt a szociális képzések területén sikerült megvalósítani. A képzés filozófiája roppant bonyolultan, és rendkívül egyszerűen is megfogalmazható: az állami források csökkenésének korszakában a képzőknek és a gyakorlatban dolgozóknak egyaránt fel kell készülniük arra, hogy a gyorsan változó körülményekhez igazodva is sikeresen menedzseljék intézményüket, forrásokat szerezzenek meg, tervszerűen gazdálkodjanak, tegyék közismertté szervezetüket, programjaikat és szolgáltatásaikat.

Mindez azt jelenti, hogy nemcsak a szociális munka ismereteit és standardjait kell elsajátítaniuk (ezt képviseli a szociális munka alapképzés), hanem meg kell tanulniuk sikeresen gazdálkodni.

Mesterszakunk e két terület néha eltérő filozófiáját „házasítja össze”, a szakmák szempontjából és európai kitekintésben.

Dr. habil. Fábián Gergely

Szakfelelős

 

Az indulásról tudósított a Kölcsey Televízió

Újdonságok

  • 2017.12.05 22:03

    A képzés előzményei, indokoltsága

    A szociális munka és szociális gazdaság mesterképzés szakmai alapjait széles nemzetközi...

  • 2017.12.05 16:46

    Amerikai vendégprofesszor

    Dr. Thomas R. Lawson, a University of Louisville (Kentucky-USA) professzora tartott szabadon...

  • 2017.12.05 16:04

    Pro Bono díj

    Mesterképzésünk 2010-ben a Szociális Innováció Alapítvány, az Általános Vállalkozási Főiskola és az...

  • 2017.12.05 15:44

    Imagefilm

    Közös képzésünk imagefilmjének készítője Michal Kosakowski német filmrendező. Hosszú ideig...

  • 2017.12.05 15:06

    Osztrák és német hallgatók karunkon

    A szociális munka és szociális gazdaság mesterszak interkulturális projektmenedzsment gyakorlatának...

  • 2017.12.05 10:45

    A közös képzésről

    A közös képzésről: Az európai felsőoktatási térséghez való csatlakozás eredményeképp lehetőség...

  • 2017.12.05 10:44

    Képzési tartalom

    Képzési tartalom: Alapozó modulok Nemzetközi gazdaság-és szociálpolitikai ismeretek, gazdálkodási...

Elérhetőség

© 2015 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode