Hogyan lehet a SOWOSEC mesterképzésre felvételizni?
A mesterképzésre az állami felsőoktatási intézményekben alkalmazott felvételi eljárás szabályai szerint kell felvételizni, elektronikus módon a www.felvi.hu oldalon. A szakra szóbeli felvételi elbeszélgetést követően lehet bekerülni. Képzésünket nappali és levelező tagozaton, államilag támogatott és önköltséges formában is indítjuk.
Képzési idő: 4 félév (120 kredit)
Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a vonatkozó jogszabály módosítása után a mesterszakra való belépésnél nem követelmény a nyelvvizsga megléte!
Kik jelentkezhetnek?
Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a szociális munka és a szociálpedagógia alapképzési szak.
Meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető szakok: társadalomtudomány képzési területen a szociológia, a társadalmi tanulmányok, a politológia alapképzési szakok, a pszichológia alapképzési szak, valamint a gazdaságtudományok képzési terület közgazdasági képzési ág, a jogi és igazgatási, a pedagógusképzési és az orvos- és egészségtudományi képzési terület alapképzési szakjai.
Figyelembe vehetők továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
Felvételi elbeszélgetéshez ajánlott irodalom:
Futó, Hanty, Lányi, Mihály, Soltész: A szociális gazdaság jelene és jövője Magyarországon. Kutatási zárótanulmány. Budapest, 2005. I. fejezet Az Európai Unió munkaerő-piaci helyzete és a foglalkoztatás bővítésének lehetőségei p. 8-23.
https://mek.niif.hu/06400/06452/06452.pdf
Mózer Péter: Szociálpolitika jövő időben. In: Esély, 2011/6. p. 3-34.
https://www.esely.org/kiadvanyok/2011_6/01mozer.pdf
Simonyi Ágnes: Jóléti politika a munkahelyeken és a munkaadók társadalmi felelőssége. In: Esély, 2004/1. p. 26-37.
https://www.esely.org/kiadvanyok/2004_1/SIMONYI.pdf
Felvételi pontok számítása. Általános szabályok.
Mesterképzésben legfeljebb 100 pont szerezhető, mely tartalmazza a többletpontokat is. Azon jelentkezők, akiket előnyben kell részesíteni, azok számára jogcímenként külön-külön kell meghatározni a maximálisan kapható pontokat, és az összes jogcímet figyelembe véve – az előnyben részesítendők többletpontja – nem lehet több 10 pontnál, és nem lehet kevesebb 1 pontnál.
Többletpontok:
Maximum 10 többletpont adható
- Előnyben részesítési maximális pont: 10 pont
- fogyatékosság: 8 pont
- gyermekgondozás: 8 pont
- hátrányos helyzet: 4 pont
- 1. nyelvvizsga / felsőfokú (C1) komplex: 8 pont
- 2. nyelvvizsga / felsőfokú (C1) komplex: 8 pont
- 2. nyelvvizsga / középfokú (B2) komplex: 4 pont
- demonstrátor: 5 pont
- intézményi TDK 1-3. hely: 3 pont
- OTDK: 5 pont
- szociális szakvizsga: 5 pont
A közös képzés részét képezi egy 10 kredit értékű nemzetközi projektgyakorlat, amelyet a hallgatók bármely partnerintézménynél teljesíthetnek.
A Bécsből hozzánk érkezett hallgatók tapasztalatairól tudósított a Nyíregyházi Televízió.
Előzetes kreditelfogadási eljárás
A mesterképzés alapvető felvételi feltétele valamely felsőfokú végzettség megléte. Ezen felsőfokú végzettségeket a felsőoktatási intézmények a mesterképzésre való jelentkezéskor teljes kreditérték beszámításával (ebben az esetben nincs szükség kiegészítő tanulmányok folytatására), illetve további kreditek teljesítése mellett tudják elfogadni.
A Szociális Munka és Szociális Gazdaság mesterképzés esetében teljes kreditértékkel a szociális munkás és szociálpedagógus végzettségek fogadhatók el.
Amennyiben a jelentkező más diplomával rendelkezik ún. előzetes kreditelfogadási kérelmet kell benyújtania karunkra, a korábbi index(ek) fénymásolatával együtt.
Az előzetes kreditelismerésről karunk határozatban értesíti a jelentkezőt. A határozatot be kell nyújtani az Oktatási Hivatalnak is.
Kérjük jelentkezőinket, hogy a gördülékeny ügyintézés érdekében kérelmeiket minél hamarabb juttassák el számunkra annak érdekében, hogy az előírt határidő pontosan betartható legyen!
A kérelmeket a következő címre várjuk:
Kósa Szilvia
Egészségügyi szociális munka mesterszak
Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar
4400 Nyíregyháza
Sóstói u. 2-4.
Kapcsolat:
kosa.szilvia@foh.unideb.hu
Felvételi elbeszélgetés
Az összpontszámot az oklevél minősítése, a felvételi elbeszélgetés és a többletpontok adják, melyek számítás módja az alábbiak szerint történik:
A bemeneti feltételként meghatározott alapképzésben, mesterképzésben, illetve korábbi egyetemi vagy főiskolai képzésben szerzett oklevél minősítésének nyolcszorosa (maximum 40 pont).
Felvételi elbeszélgetés, melynek témája a megadott felvételi irodalmak ismerete és a jelölt szakmai tájékozottsága. A felvételi elbeszélgetés során maximum 50 pont szerezhető.